II. Dabasi Halfőző Fesztivál sikerei
Dabas – Sikeres volt a II. Halfőző Fesztivál Dabason. A nap bevételét idén a Dabasi Tűzoltóságnak ajánlották fel.
Németh László főszervező elmondta, nagyjából 1500 ember látogatott ki a Jubileumi Parkba a tavalyi 1200-hoz képest. Főzőhelyből kicsit kevesebb volt, 2009-ben 43 kondérban főttek a halételek, idén 40 bogrács alá gyújtottak. Már a nevezések alapján tudták, hogy népszerű lesz a program. A tavalyi tapasztalatokból okulva most nyolc díjat osztottak ki.
Jövőre várhatóan augusztus 27-én gyűlnek össze az alkalmi szakácsok.
Branyiczky Márk tűzoltóparancsnok megköszönte a szervezőknek a támogatást. Elmondta, sajnos, a tűzoltóságok országszerte rossz helyzetben vannak, így nagyon örülnek minden segítségnek.
Benkovics József, a dabasi Mentőállomás képviseletében megköszönte a szervezőknek a tavalyi felajánlást. Ennek segítségével több olyan eszközt sikerült beszerezniük, amellyel a betegellátás minőségét javíthatták.
Dr. Farkas László alezredes, a Dabasi Rendőrkapitányság vezetője elöljáróban mondott köszönetet a Dabasi Halászlé Köztársaságnak, hogy jövőre őket támogatják majd.
forrás: www.dabasregio.hu

A fesztivál időpontjára a Magyar Vöröskereszttel együttműködve véradást szervezünk.
A rendezvény helyszínéül a Jubileumi Park és a Dabas Diego Sportcsarnok melletti terület szolgálna (térkép a honlapon megtalálható). A Sportcsarnok a hasonló típusú rendezvényeken megszokott módon büfé jellegű vendéglátást biztosít az ide látogatóknak.
A rendezvényen befolyt bevételből a tűzoltókat támogatjuk, ezt Ön is megteheti az Egyesületünknek történő felajánlással vagy a helyszínen.
A halfőző csapatok bármilyen halétellel indulhatnak, a legjobban sikerült ételek díjazásban részesülnek: egyéb halétel-, valamint halászlé kategóriában.
A zsűritagok között: Szőke András és Bede Róbert.
Programok:
12.00 Helyek elfoglalása
14.00 Tűzgyújtás, a véradás kezdete (14.00-17.00)
14.15 Szõke-Bede-Dari trió a halászléfõzés rejtelmeirõl tart bemutatóval egybekötött rekeszizom-repesztõ elõadást
15.00 Amerikai foci bemutató a Dabas Sparks-szal
16.00 Budapest Acoustic Band Koncert
17.00 Sörpörgõ (a tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét!) és Sütievõ verseny
18.00 Zsűrizés kezdete, a zsűri: Szõke András és Bede Róbert
20.00 Eredményhirdetés
21.00 Groove7 koncert
Kiserdei Fesztiválok Egyesület
2370 Dabas, Martinovics tér 5/3.
Számlaszám: 10402128-50526567-83901005
+36-30-951-7595
Módosítás: ( 2010. augusztus 24. kedd, 09:13 )




